Sajnálom…

September 11th, 2010 by Patrik

Akik feljártak néha-néha a lapra, azoknak írom ezt.

Pár éve, azt hiszem 3 éve volt az amikor megnyitottam a G-Portalon a Britneyvel foglalkozó oldalam. Akkor még bennem volt az az érzés, hogy ide ülök és teszem fel a legfrissebb híreket, képeket, videókat… De sajnos, ez az idő múltával elmúlt, már nem vagyok annyira elszánt. Az új domainon ez már a harmadik újra-nyitás volt, mégis kb. 1 hét után beleuntam. Persze, mondhatjuk azt is, hogy iskola, tanulás. Talán igaz is, mivel felvételi előtt állok, ezért elszántan tanulok, hogy sikerüljön.
Már nem tudom úgy megcsinálni ezt az oldalt, ahogy azt elképzeltem. Amikor kész lett, boldog voltam és örültem hogy végre kész van, de ez az érzés elmúlt, mostmár ha este, fáradtan ide vánszorgok, nincs kedvem ehhez. Vagy meghallgatom a kedvenc zenéimet, vagy elolvasom az új híreket Britneyről, vagy beszélgetek azokkal a barátaimmal, akikell nincs alkalmam találkozni… Egyszerűen nem megy…

Akitől a legnagyobb módon kérnék bocsánatot, az Andi. Ne haragudj, hogy a segítséged ennyit ért, énsem gondoltam, hogy ennyire elmegy a kedvem.

Azért köszönöm azoknak, akik velem tartottak az oldal-készítős éveim alatt, rengeteg barátot kaptam ezáltal. De az oldalnak vége, ez az utolsó bejegyzésem.

Továbbra is szeressétek Britneyt, mint Én, nekem továbbra is ő a legcsodálatosabb!! Minden jót, Patrik. :)

Paparazzik!

September 5th, 2010 by Patrik

Sept 03 – Britneyt és Jasont fürödni látták még mindig Hawaii-n.

Forrás: KillTheLights.com

Twitter üzenet

September 2nd, 2010 by Patrik

Twitter
Britney saját Twitter oldalán közölte új reklámvideójának linkjét:

“Aloha! Itt van az új reklámom a ‘Radiance’-hez…kedveled? http://bit.ly/dkBHQW”

‘Radiance’ reklám!

September 2nd, 2010 by Patrik

Talán a Curious óta ez az első parfüm, amihez egy nagyon szép, elegáns reklámfilmet forgattak. Radiance szeptemberben!

Paparazzi update!

August 29th, 2010 by Patrik

August 22 – Britney és Jason vásárolni voltak.
ˇ Összesen 63 db kép.

August 24 – Hawaii-n, frissítve.
ˇ Összesen 38 db kép, Frissítve 8 db képpel.

August 25 – Hawaii-n, frissítve.
ˇ Összesen 45 db kép, Frissítve 24 db képpel.

August 25 – Britney és Jason a hotel teraszán beszélgetnek.
ˇ Összesen 12 db kép.

August 26 – Britney és Jason a szokásos fürdőzés után ellátogattak egy kápolnába.
ˇ Összesen 43 db kép.

August 27 – Britney és Jason a lakosztályuk erkélyén beszélgettek.
ˇ Összesen 12 db kép.

August 27 –  Britney és Jason egy helyi bevásárlóközpontban sétálgattak. A képek alapján Britneyék mellett futott el egy kisgyerek, láthatóan nagyon tetszett nekik.
ˇ Összesen 103 db kép.

August 28 –  Britney és Jason  az erkélyről néztek meg egy  esküvői ceremóniát, mely láthatóan nagyon teszett nekik.
ˇ Összesen 19 db kép.

Forrás: KillTheLigths.com, BritneyS.hu

Hawaii-n!

August 26th, 2010 by Patrik

August 24 – Britney és Jason elmentek nyaralni Hawaii-ra. Britney már végzett a ‘Glee’ felvételével, nyilván itt piheni ki a forgatás fáradtságait.
ˇ Összesen 32 db kép.

August 25 – Britney és Jason újra belemerültek Hawaii vizébe és láthatóan nagyon boldogok együtt. Valamint még velük látni Brit menedzserét, Adam Lebert is. Britney gyönyörű a képeken!
ˇ Összesen 18 db kép.

Forrás: KillTheLights.org

Új POP kép!

August 26th, 2010 by Patrik

TwitterÚj üzenet Britneytől a Twitter oldalán:

“Jó reggelt srácok! Remélem tetszeni fog nektek ez az exklúzív kép a POP magazinnak készített fotósorozatból, melyet @TakashiPom készített.”

Forrás: Breatheheavy.com

POP Magazin!

August 24th, 2010 by Patrik

Megjelent a POP Magazin borítója, valamint egy oldal a Britney cikkből.
A cikkben olvasható hogy a menyasszonyi ruhás képeket Takashi Murakami készítette, aki a mangásra szerette volna készíteni ezeket a képeket. Britneyt láthatjuk még iskola táskával a hátán, valamint Hello Kitty-s telefonnal a kezében.
Murakami csapata több japán mangát átnézett mielőtt elkészítették volna a fotósorozatot.

“A legutóbbi promó turném során elutaztam japánba és nagyon tetszett.” – mondta Britney.

Valamint még megtudtuk, hogy Britney odavan az egyik szupersztárért, Lady GaGáért. És azt is elmondta, hogy egy közös munkában is bennelenne:

“Nagy rajongója vagyok neki! Minden megtörténhet! Szeretném…”

A teljes cikket, valamint a teljes fotósorozatot szeptember elsején láthatják a rajongók.

Forrás: Breatheheavy.com

Új üzenetek a POP magazinról!

August 24th, 2010 by Patrik

Twitter
Újabb üzenetek Britney Twitter oldalán:

“Nagyon izgatott vagyok, hogy Ti is láthassátok a POP Magazin borítóját, melyet Takashi Murakami tervezett.”

“Most láttam első alkalommal a fotókat és szépek lettek. Jönnek szeptember elsején. Köszönöm @TakashiPom”

NW Magazin: “Britney átalakulása!”

August 24th, 2010 by Patrik

Britney az NW magazin címlapján szerepel.
ˇ Összesen 3 db kép.

Fantasztikus átalakulás! Hogyan csinálta Brit?!

A cikk megemlíti, hogy Britney átalakulásának köze van a párkapcsolatához Jasonnel. Nagyon boldogok, valamint tervezik az esküvőt.
A cikkben még 7 tippet is találsz, hogy Te is átalakulhass olyan szinten, mint Britney alig 1 hónap alatt.

Forrás: Breatheheavy.com